Délután három. A legrosszabb időpont. Minden nap. És ma megint nincs ürügy, hogy maradhasson egy kicsit az irodában. Jane persze megint főzött valamit, és a gyerek is ki fog találni valamit, hogy ne legyen nyugta. Sosem értette, hogy az emberek, hogy tudnak boldog családról beszélni. A család csak egy társadalmi nyűg, hogy a többiek ne nézzenek furcsán az emberre. Mint a szex. Tizenhat évesen még azt hitte, hogy a szex valami bizsergető, furcsa földöntúli állapot. Mekkorát csalódott. Képtelenség elfelejteni. Azóta sem talál benne semmi kellemeset. Jane persze folyton tudná csinálni. Egyre nehezebb elhitetnie vele, hogy minden rendben van. Pedig minden ugyanolyan, mint régen, csak már nincs kedve színlelni. "Viszlát, John!" Ez a hülye portás is köszönget mindenkinek. Ugyan ki a fene kérte meg rá. Azt hiszi, hogy rohadt udvarias, pedig csak idegesíti az embert. Mint ez az elcseszett tél. Ki képes 20 fokban elhinni, hogy tél van. Kész szívroham ez az elkúrt város. Ha nem lenne a munka, nem is érné meg. De szerencsére van. Pláne most, mikor a Smith&Carter&Boyd-ot kell szétcincálni. Kár, hogy a vén Boyd már nem érhette meg. Jó lenne látni az arcát, ahogy a két kezével épített birodalom szétesik. Hitler arca is jó tanulmány lehetett anno. Bár ki tudja, lehet, hogy neki volt igaza és jobban kezelhető világban élnénk. Nem baj, a kis ájtatos Smith kölyök is elég jó falat. Hogy ölelgette a feleségét, hogy ne aggódjon, minden rendbe lesz. Faszt. Éhen fognak dögleni. Ez a rohadt lámpa meg válthatna már. Végre. Na, még két sarok és jöhet a mindennapi kereszt. Szervusz, Drágám! Hát persze. Na, ne mondd. Kissé unalmas. Nem baj, holnap akkor is nagy nap lesz. "Szervusz, Drágám! Szevasz, Fiam! Suliban minden rendben? Remek." Hülye. "Megnézem a meccset, aztán jöhet a vacsora." Hogy az Isten áldaná meg azt, aki kitalálta a közvetítést. Másfél órányi boldog magány. Otthon. Távol mindentől. Csak ne lenne ilyen rohadt unalmas. Ez a baj a világgal; unalmas. Minden szórakozást a beteg embereknek találtak ki. Kit érdekel, hogy 22 örűlt hogy rohangál a gyepen. Vagy hogy melyik izomagyú tudja szétverni a másikat. A magafajta értelmiséginek, csak néhanap csurran-cseppen valami. "Döntetlen lett." Mi az Úristen ez? Ez förtelmes. Csupa hús. Ehetetlen. Ehhez hogy vágjon az ember jó képet? "Nem, nem. Finom. Nehéz napom volt. itt ez a Smith&Carter&Boyd, tudod, hogy nem könnyű most." Ez talált. Most eszi bűntudat, hogy neki miért nincs állása, hogy miért is zavarja a család fejét. Úgy kell neki, ő akarta. Na, lássuk mit tartogat a nagyvilág. Én mondom, jól csinálják ezek a terroristák. Ott ülnek mindenütt. Persze, hogy nem tudják elkapni őket. A sok önhitt barom meg vakarja a fejét. Barmok. Nem érdekes, hogy a legszegényebb falvakban sosincs robbantás? Ott lehetne elkapni őket. Persze pár ezren belehalnának és azt nem szabad. Az csúnya dolog. Aztán majd kapkodhatnak, ha már dől be a szar az ablakon. Na, irány az ágy, egy szebb jövő reményében. Irónikus. "Drágám, kérlek ma ne. Nem, hidd el. Tényleg kikészít ez az egész. Tudod, hogy a főnöknek is csak velem van baja. Nagy ilyenkor a hajtás." Tessék, most meg bőg. "Mi a baj, szívem? Figyelj csak, arra gondoltam, hogy ha ennek vége elmehetnénk valahova, csak mi ketten. A gyereket meg lerakjuk anyádnál." Ami persze nekem egy vagyonba kerül, de talán megéri. "Jó, éjt!" Na, végre reggel. Egy gyors kávé aztán roham. "Szervusz, Drágám! Rohanok! Kávé? Köszönöm!" Már megint átbőgte az éjszakát. Nem lehet már soká csinálni. A válás után meg persze jönnek a hülye ismerősök a nyavalygásukkal. Ki kéne írtani mindet. Minden sarkon lehet már fegyvert venni. Egy kellemes kis kézbe símuló uzi. Egy körtelefon, egy kevés sütemény, kávé, ital, egy gyors, kaszáló mozdulat. Aztán végre nyugalom. "Menj anyádba! Minek jössz ki elém. Nem látod a táblát, baszd meg!" Le kéne bombázni ezt az egész rohadt várost. Az asszonyokkal és a gyerekekkel együtt. "Jó reggelt, John!" Hogy rohadna rá a bőre. Ez sose alszik. Ki kell rúgatni. Nem ügy. Áh, végre a fellegvárba. Kate mindent szépen összeállított. Nagyszerű munkaerő. Kár, hogy ő is szexbolond. Még itt se volt, mikor már próbálkozott. De a beszélgetés helyrerakta. Azóta örül, hogy itt dolgozhat. Megbeszélés 11-kor. Addig még van majdnem két óra. Az elég is lesz. "Uraim, üdvözlöm Önöket. Talán kezdjük is el. A mai feladatunk, hogy szétosszuk a Smith&Carter&Boyd-ot, úgy ,hogy a lehető legtöbb pénzt megmenthessük." Csak nem nektek, barmok. "Tanaka úr tájékoztatott, hogy igényt tart a szállítmányozási részlegre, méltányos összegért, de csak abban az esetben, ha az elmúlt 5 év összes megrendelőjének adataira. Valljuk be ez nem etikus." Tanaka meg nem hülye. Döglött lovat nem szivességből vesz az ember. "De a jelenlegi helyzetben nem hiszem, hogy a lelki üdvünkkel kéne foglalkozni. A gyárra sajnos senki nem jelentkezett, így be kell zárni, ki kell üríteni. A felszerelésért és az épületért talán kapunk valamit."  Csak azt ne higgyétek, hogy bármire is elég lesz. "A munkásokkal most nem tudunk törődni. Az én feladatom, hogy az Önök pénzét mentsem." Ha már ti hülyék voltatok hozzá. Tudnám, hogy honnan szerzik az ilyen marhák a pénzüket. "Mindent összevetve azt hiszem, hogy ki tudunk szedni annyi pénzt, hogy talán elég legyen egy új vállalkozás elindításához. Természetes a szféra legszélén, távol az eddig elfoglalt vezető helytől." Mire számítottatok. Egészébe véve egész jól fogadták. Még ők hálálkodtak. "Azonnal kapcsolja az irodámba." Ezek a japók télleg komolyan veszik az üzletet. "Természetesen, Tanaka úr! Ahogyan megbeszéltük. Igen. Zsebpénzért. Igen, könnyen ment. A részemet pedig... Igen, köszönöm. Megfelel. Tökéletes. Esetleg ha még egy ügyben tudna segíteni. A jövő hétvégén a feleségemmel elmegyünk a hegyekbe. Ha tudna valakit, aki... Igen. Nos, visszahívom és elmondom a részleteket. Nagyon nagyvonalú. Viszont hallásra." Ennyi, ez az igazi boldogság. Nem színészi, mint otthon. Ugyanaz ragacsos, meleg boldogság. De nem csak a test könnyebbül meg és szabadul ki a gravitáció szorításából, hanem a lélek is lerázza a terheket és szabadon szállhat. Ki gondolta volna, hogy a kéj költőt csinál az emberből. "Kate, ki kell szaladnom városba, ha valaki keresne. Foglalok helyet a hétvégére a hegyekbe. A mobilom be lesz kapcsolva."