Írományok gyűjteménye

Tavasz ígéret
Nyár emlék, virág sehol.
Mégis él minden

Hallgatom hangját
az őszi szélnek; vigyen
mindent mit akar

Nyugodj meg! Csak a
légszomjtól torzult arcod
íly' kacagtató

Ne félj a téltől!
Hónál és dermedt fagynál
is van hidegebb.

Nagy csend a csend. Szél
se jár. Gondolataim
indulnának már

Eltűnő világ
burkolja ködbe magát.
Menjen csak, vesszen.

A csend lehet csak
beszédesebb széthullni
kész világoknál

Végére érek
az évnek, meséknek,
talán életnek....

Nem oldoz fel már
alóluk semmi. Magam
adtam fel magam.

Üres ágakon
vár rám az új tél. Jövök
tárd ki hűs karod.

Ajtóm előtt vár
a tél. Testem melegét
óvom. Tőled is

Az élet sem más
tévedésbe oltott csepp
kis felsóhajtás

Vaksötét csendben
hallgat az ősz. Némára
bénult önmagában

Fade away world
dissolve in ether. Rest, till
the warm spring arrives

Ködbe öltözött
házam előtt reszkető,
meztelen meggyfám

Bomló tetemek,
rothadó élet szaga
ez az én időm

Magányosan már
nem ülök erkélyemen
őszi szél ölel

Lágy őszi ködöt
símogat köröttem a
fáradt napsugár

Hűvös reggelem
oldják erkélyem szélén
játszó kis cinkék

Leszek-e vajon
szemedben félelemből
ébredő remény

Nyárvég illatát
hordja körénk a vad szél
viharok jönnek

Hűvös, lágy őszi
szél vidd el a fáradt éjt
de ne hozz hajnalt

Álmok járják a
várost a lábam alatt.
Csak én nem alszom...
/ma sem/

Buried under leaves
the world is hurt - bleeding deep
just hide and squeaks

Hajnali köd sző
fátylat az ébredőre -
szép csipkeruhát